Hős kurucok, hasznos labancok

„Úgy félezer éve már, hogy Bethlen Gábor volt az utolsó államférfiúnk, aki ravaszul, eredményesen, s egyúttal méltósággal egyensúlyozott a korabeli nagyhatalmi porondon. Közvetlen előtte persze még Bocskai István is, ugyanebben a nagyságrendben.

De utánuk kiről mondható el ez?

Vezérlőfejedelmünkről, II. Rákóczi Ferencről korántsem. Tizenegy éven át harcolt a függetlenségért, de végül félremérte kissé az európai hatalmi viszonyokat. Túl sok zsetont tett a francia és az orosz mezőkre, de se a Napkirály, se minden oroszok Nagy Pétere nem hozott nyereséget. Hasznos labancok szatmári békéjével ért véget a kuruckodás, rossz nyelvek szerint Károlyi Sándor és Pálffy János jobb békét kötöttek, mintha Rákóczi győzött volna.

Később Kossuth Lajos csúszott el a kuruc banánhéjon. Nemzetközi szemmértéke meg sem közelítette rétori képességeit. Széchenyi István, Görgey Artúr, Deák Ferenc viszont nem kergettek délibábokat, ők jól látták az európai súlyegyent, s benne a magyar sanszokat. Kossuth az emigrációban retorikailag aztán tovább csillogott, a hon maradt Deák pedig kivárva a kedvező nemzetközi fordulatokat, megkötötte a hasznos kiegyezést.”